Ez egy nehéz helyzet… Érdemes megvizsgálni, hogy mi az oka az ellenállásnak. Néhány kérdés, amelynek a megválaszolásával talán közelebb juttok a megoldáshoz:
1. Hány évesek vagytok? Nem tart-e benneteket túl fiatalnak a környezetetek?
2. Mennyire gondoljátok komolyan a kapcsolatot? Mindketten azt szeretnétek-e, hogy az életeteket együtt éljétek le, vagy csak most jó így?
3. Van-e, és mekkora korkülönbség kettőtök között?

Ha ezekre a kérdésekre megvan a válasz, és biztosak vagytok magatokban, akkor jöhet a következő forduló:
4. Adtál-e bármilyen okot arra, hogy ellenszenvvel viseltessen irántad az anyósjelölt?
5. Párod hajlandó, illetve képes, lehetséges-e a “ráutaltságból” kilépni?
6. Mertek-e konfliktust vállalni egymásért és magatokért a saját családotokkal, szüleitekkel (természetesen megfelelő tisztelettel beszélve, és normális keretek között)?

Ha egy kicsit a szülők fejével kezdünk el gondolkodni, akkor lehet, hogy rájövünk, miért alakulnak másként bizonyos dolgok az életünkben. Ha például túl nagy a korkülönbség, akkor a szülők méltán féltik gyermeküket, mert ha fiatalabb, akkor kalandor-hajlamú, ha idősebb, akkor meg talán túlságosan is komoly lehet a jelölt. Mivel a szülők szeretik és féltik a gyereküket, igyekszenek megkímélni kellemetlen, fájó élményektől.
A szülők legtöbbször a legkisebb feszültséget is észreveszik, egy mozdulatból is tudnak olvasni, vagy könnyen felnagyítanak egy figyelmetlenséget, udvariatlanságot.
Vagy egyszerűen úgy érzik, hogy nem vagytok egymáshoz valók.
Én úgy gondolom, hogy ezek a dolgok megbeszélhetők.
Azt hiszem, hogy mindenkinek megvan a párja, akivel egy egész életen át élhet majd. Nem mondom, hogy mindig könnyű, és egyszerű együtt, de mindig tartsunk egymás mellett, és védjük meg egymást, mert ezt jelenti a szövetség, és ez a felelősségünk egy házasságban. A legkönnyebb az első problémánál kiugrani az autóból, és elmenekülni, de akkor sosem tudod meg, hogy milyen csodálatos élmények várnak rátok még együtt az úton, amelyen elindultatok. A döntéseket viszont tudatosan kell meghozni, mert egy egész életre szólnak!
Lehet, hogy konzervatív, amit írok, de ez a valóság! Csak így élhetsz teljes emberként. Attól soha senki nem lett még boldog, hogy egyik kapcsolatból a másikba ugrott, bármennyire is kereste a megnyugvást. Egyetlen ember sem képes egy boldogtalan embert boldoggá tenni…