Comments on: Esküdni vagy nem esküdni?-Ez itt a kérdés

By: Michelle

Michelle — Tue, 25 Aug 2015 12:33:15 +0000

Koszonom sze9pen,Amugy megkerdezhetem, hogy hol taltalal ra a blogomra?- ugyanis jol esett hogy ezidaig egy altalam nem ismert szmely hozzaszolt a fotimhoz, es pozitiv velemennyel volt rolluk. Koszi meg1xer

By: asterisk

asterisk — Sat, 30 Apr 2011 19:04:56 +0000

Milyen furcsa az élet…Egészen harminc éves koromig szinte gyötrődtem a tény súlya alatt hogy vészesen közeledem a harmadik x-hez, mégsem vagyok még férjnél. Körülöttem szép lassan mindenki férjhez ment, lassan – lassan én maradtam az egyedüli, aki bár nem szingli voltam, de nem is feleség, sőt, ráadásul még menyasszony sem. És akkor, egyszer csak, hirtelen megtörtént a csoda: a párom megkérte a kezem, egészen váratlanul. A boldogság mindent elsöprő volt…kezdetben. Aztán szép lassan sötét árnyak kúsztak elő valahonnan a tudatalattim mélyéről és kezdték beárnyékolni a pompás képet. Lelki szemeim előtt láttam magamat az esküvőn…aztán egy gyerekkel a karomon..majd még egy gyerek…és hirtelen nem éreztem mást csak páni félelmet és csupán egyetlen mondat zakatolt az agyamban:hogy én ezt nem akarom.Nem is lett végül az egészből semmi…és azóta tudom, hogy hiába mondja azt Robert Herrick híres versében:”Ne félj, ne késs hát/menj férjhez – mert ha röpke/Tavaszod egyszer elveszett,/ Habozhatsz mindörökre” – szóval, hiába gondoljuk ezt sokszor mi is így, nők, lányok, asszonyok, szerintem nem a papír a legfontosabb, akármennyire is azt hisszük harminc évesen hogy vészesen fogy az a drága idő, hanem az hogy megtaláljuk azt az embert aki mellett valóban ki tudunk teljesedni és akiről lánykérés nélkül is tudjuk:ő az igazi.

By: e-dina

e-dina — Sat, 30 Apr 2011 16:53:11 +0000

Férjhez mentem. Szerencsés vagyok, mert úgy érzem, megtaláltam az igazit. Mikor feltette a nagy kérdést, gondolkodás nélkül mondtam nemet. Aztán elnevettük magunkat és azt válaszoltam:
-Hát persze, hogy hozzád megyek! – két héttel az esküvőnk kitűzött időpontja előtt jutott ugyanis eszébe, hogy a nagy könyv szerint még meg sem kérte a kezemet.
Az előző két kapcsolatom alatt is felmerült a házasság kérdése. Az elsőnél kínosan ügyeltem arra, nehogy olyan helyzetbe kerüljek, amelyben már nem térhetek ki a leánykérés elől. Ebből látható, hogy nem csak a férfiaknak van problémájuk az elkötelezettséggel. Folyton azt mondogattam, hogy az egész csak egy papírról szól, úgysem változna semmi. Féltem az egésztől. Talán, mert túl fiatal voltam, talán mert tudtam, hogy nem ő a Ő. A másik srácnak igent mondtam, de a lelkem mélyén éreztem, hogy valami nem stimmel. Végül felbontottuk az eljegyzést. Aztán beleszerettem abba az emberbe, akiről – rajtunk kívül – minden ismerősünk tudta, hogy nekem való és én neki való vagyok. A kérdés pedig már nem volt kérdés többé.
Mert lehet, hogy csak egy papír, és igazából tényleg nem változott semmi, mégis jó néha megforgatni azt a gyűrűt az ujjamon, amely azt jelzi, hogy én már örökké hozzá tartozom.

By: hilbertkornel

hilbertkornel — Sat, 30 Apr 2011 15:55:02 +0000

Az elkötelezettségtől való félelmet én már nem sorolnám egyértelműen a férfiúi attribútumok közé. Rengeteg olyan esettel találkoztam mostanában, ahol a férfi szerette volna az esküvőt, a nő viszont korainak érzete. És igen, sokan gondolják, hogy az esküvő fölösleges és költséges procedúra, és egyébként is csak egy papír, ami nem a szerelem/szeretet/összetartozás bizonyítéka. Tehát fölösleges.